Kárpátaljai magyar írók, költők, újságírók mutatkoznak be nov. 6-án Kolozsváron, a Brassai Sámuel Középiskola dísztermében. A Kárpátaljai Magyar Közművelődési Egyesület szervezésében a Hatodik Síp, a Kárpáti Igaz Szó és a Kárpátalja munkatársai olvasnak föl írásaikból és beszámolnak az ott élő magyarság életéről, gondjairól. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./
1996. október 16.
Cholnoky Győző 51 éves közgazdász, könyvtáros 1991-ben megalapította a Kisebbségkutatás folyóiratot ezzel segítséget akart adni az eligazodáshoz a kérdés rohamosan növekvő szakirodalmában. Cholnoky Győző, a folyóirat főszerkesztője elmondta, hogy a kisebbségkutatás reneszánszáról beszélhetünk. Erik Erikson ezt azzal magyarázta, hogy a század végére az identitás kérdése stratégiai jelentőségűvé válik a gondolkodásban. Nyugaton az egységesnek tudott nemzetállamokban állnak talpra már-már elfeledett népcsoportok. Ennek következtében kutatóműhelyek, egyetemi tanszékek alakulnak a kérdés tudományos vizsgálatára. Érthető, hogy a kényszerű hallgatás után annyi fontos közlemény, folyóiratcikk és könyv lát napvilágot. "Az viszont nehezebben érthető, hogy a két világháború között igényesen megalapozott kisebbségkutató intézményrendszer helyreállítása vontatottan halad előre: a Teleki László Alapítvány az egyetlen, amely intézményesen foglalkozik a kisebbségben élő magyar közösségek demográfiai és kulturális viszonyaival, egyebekben pedig mind a magyarság, mind a kisebbségkutatás művelése - ide értve az egyetemeken folyó munkát is - egy-egy kutató érdeklődéshez, elkötelezettségéhez kapcsolódik." Ezt a hiányt csak részben ellensúlyozza az olyan új folyóiratok megjelenése, mint a Kisebbségkutatás, a Régió /alcíme: Kisebbségi Szemle/, a Pro Minoritate, és az egyszerre Nagyváradon és Budapesten szerkesztett, 53 év után újraindított Magyar Kisebbség. - Cholnoky Győzőnek nemrég jelent meg Állam és nemzet. Uralkodó nemzet- és nemzetiségpolitikai eszmék Magyarországon /1920-1941/ (Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1996/ című tanulmánykötete. /Varga Lajos Márton: A Kisebbségkutatás és a népcsoportok. Cholnoky Győző az etnikai reneszánszról. = Népszabadság, okt. 16./
2002. október 15.
A vajdasági Temerin mellett található Csurogon (Curug) sírkövet állítottak a titói partizánosztagok által 1944-45-ben kivégzett ártatlan magyar áldozatok emlékére. Délvidéken ez az első síremlék, amelyet a magyar áldozatok emlékére állítottak. A márványlapra egyetlen mondat került: Akikért nem szólt a harang. A csurogi vesztőhely színhelyén jelenleg szeméttelep van. Az áldozatok tetemét annak idején sintérgödörbe dobálták, illetve a szeméttelepen szórták szanaszét. Az elmúlt években a kivégzettek hozzátartozói a szeméttelepen fakeresztet állítottak, amelyet a rákövetkező napokban ismeretlenek eltüntettek. A sírkövet, mely Teleki Júlia csurogi önkormányzati képviselő kezdeményezésére került a vesztőhelyre, halottak napján szentelik fel. Teleki Júlia évek óta állhatatosan küzd azért, hogy fény derüljön az 1944-ben és 1945-ben elkövetett gazságokra, s mentsék fel a magyarokat a kollektív bűnösség terhe alól. Az 1942-es "hideg napok" után két és fél évvel jött a titói partizánok megtorlása. Mindmáig nem tudni pontosan, hogy hány áldozata volt a bosszúhadjáratnak. Matuska Márton vajdasági történelemkutató szerint Délvidéken az elesettek száma elérheti a 40 ezret. Csurog és Temerin környékén közel háromezren vesztették életüket. Csurogon a falu magyar férfi lakosságát majdnem teljesen kiirtották, s aki megmaradt, azt a tiszaistvánfalvai (Backi Jarak) haláltáborba vitték. Ugyanez történt a magyar lakossággal a közelben fekvő Zsablyán (Zabalj) és Mozsoron (Mosorin). A titói partizánosztagok házról-házra járva szedték össze az embereket, megkínozták, majd nyilvánosan kivégezték őket. Az 1944-45-ös titói megtorlásról 1990-ig egy szót sem lehetett kiejteni Jugoszláviában. A hatvan évvel ezelőtt történt vérengzéseket csak az elmúlt években kezdték feltárni. /Első emlék a délvidéki vérengzések magyar áldozatainak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 15./ A délvidéki vérengzésről több könyv látott napvilágot, például Matuska Márton: A megtorlás napjai /Forum Kiadó és a Magyar Szó közös kiadása, Újvidék, 1991/, Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában /Magvető, Budapest, 1991/, Teleki Júlia: Visszatekintés a múltba (Napló, Szabadka, 1996), Dr. Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva /Hatodik Síp, Budapest, 1995/, Szloboda János: Zentán történt '44-ben (Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság , Újvidék, 1997/, Matuska Márton: Temerini razzia /2001/
2005. május 18.
Füzesi Magda beregszászi költő a csíksomlyói búcsú alkalmával nemcsak Csíkszeredában dedikált a könyvfesztivál alkalmával, de fölkereste régi barátait, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Irodalmi Kör tagjait is. Beszélt a kárpátaljai magyar sorsról, a 150 000 nyilvántartott magyar lélek életéről. Bemutatta az ottani magyar irodalom jelesebb képviselőit is. A nyolckötetes költő, számos gyűjteményes kiadvány szereplője, esetenként szerkesztője, végül a Pallas–Akadémia Könyvkiadónál 2003-ban megjelent Ketten a kabátban című gyermekverskötetét dedikálta. /Bajna György: Vendég Beregszászból. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 18./ Füzesi Magda, a Beregi Hírlap nyugalmazott főszerkesztője a találkozón ismertette a kárpátaljai magyar irodalom helyzetét, majd kitért a Pánsíp és Hatodik Síp folyóiratok szerepére. Ma Kárpátaljának 10 magyar írószövetségi tagja van, ebből 3 József Attila-díjas. Kárpátalján összesen 96 magyar iskola működik, három református, egy római katolikus és egy görög katolikus magyar tannyelvű gimnázium is, amelynek végzettjei 90 %-ban tovább tanulnak. A magyar tannyelvű iskolákban hátrány a nem megfelelő tankönyv, s az, hogy az ukrán ajkú tanár gyakran nem tud magyarul, ezért jó lenne, ha a Beregszászon 8 éve működő tanárképző főiskolán magyar gyermekeknek ukrán nyelvet tanító tanárokat is kiképeznének. A mai felnőtt generáció még orosz nyelvet tanult az iskolában, nem ukránt, és ma is ezzel a nyelvtudással kényszerül boldogulni Ukrajnában. Az életszínvonal a romániainál alacsonyabb, az átlagfizetés 300 hrivnya, ami 12 000 forintnak felel meg, 26 ezer fő a munkanélküliek száma. Sokan vállalnak vendégmunkát Magyarországon, és számosan munkavállalási engedély nélkül. Azok a fiatalok, akik Magyarországon tanulnak és szereznek főiskolai vagy egyetemi diplomát, ritkán térnek vissza szülőföldjükre, részben azért, mert diplomájukat ott nem ismerik el. A kis fizetések mellett a kárpátaljaiak megélhetési forrása a háztáji kisgazdaság. A nehéz sorban élő kárpátaljai magyarság gondjait tetézi a vízumkényszer, amely elszakítja őket a többi magyar nyelvterülettől. /Gál Éva Emese: Füzesi Magda a kárpátaljai magyarságról hozott hírt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 19./
